Számomra a tábor egy igen meghatározó élmény volt. Az iskolámban hallottam róla előszőr, mert a szervezők ott is hirdették. Később utána érdeklődtem több ismerősömnél is, mindenki ajánlotta, végül ezért is mentem el.
Emlékszem, hogy én voltam az első ember, aki az állomáshoz ért. A szervezők meg is jegyeztek érte. Volt néhány ismerős arc, de valójában egyedül voltam a nagy tömegben. A vonatúton azokkal beszélgettem, akiket ismertem, később persze külön csoportokba kerültünk. Amikor megérkeztünk, hatalmas örömmel fogadtak minket. Mi voltunk a hősök, akik ezt a „hosszú” utat megtéve együtt egy új kalandot kezdenek.
A kaland mindjárt az ismerkedő játékokkal kezdődött. Én ugyan nem vagyok cserkész, és a legtöbbet nem is ismertem, de mind szórakoztató és felüdítő volt. Az első kiscsoportban jöttek a névkártyák, illetve még több ismerkedés. Meglepett, hogy ennyi sok fiatal, mennyire hasonlóan gondolkodik és mégis milyen különbözőek egymástól. A kiscsoport egy meghatározó része volt a tábornak, majdnem mindenkivel azóta is tartom a kapcsolatot, beleértve a kiváló csoportvezetőimet.
A programok sűrűn követték egymást. Reggel korán keltünk, tornáztattak minket, reggeliztünk, majd rögtön jött egy játék, egy előadás, táncoktatás. Mindig csináltunk valamit, és sosem unatkoztunk. A városi vetélkedő alatt ugyan ránk szakadt az eső, de ennek ellenére sem volt sehol holt idő. A programok többségét a kiscsoportommal csináltuk, de szinte minden nap volt olyan, hogy keveredtünk.
A sok játék és szórakozás mellett persze folyamatosan ott volt az a lelki háttér, amit ígértek. Minden reggel és este volt ima, volt lehetőség zsolozsmára, és a nap bármelyik percében elmehetett az ember imádkozni egy külön arra dedikált szobába (és szükség is volt rá). Ami számomra nagyon megnyerő volt az az, hogy egyrészt a szervezők megadtak nekünk minden lehetőséget, de egyik sem volt kötelező. És most ezt úgy is értem, hogy ha nem akartál élni vele, akkor nem tetted. Nem történt semmi. Nem mentél ki unatkozni, amíg a többiek zsolozsmáztak, vagy éppen a misén voltak.
A szervezők mindenben nagyon segítőkészek és nyitottak voltak. Akármilyen kérdésre készséggel válaszoltak legyen az lelki témájú, vagy épp az egyetemmel kapcsolatos. Az egyetemi infókon találtam rá azokra az emberekre, akikkel most is ugyanarra az egyetemre járok. Olyan fontos infókat tudtam meg, amiket máshonnan (egyetemi gólyahét, gólyatábor stb) csak nehezen, vagy egyáltalán nem.
A tábor legvégén volt a bál, ami egyértelműen a legszebb és (szerintem) a legjobb program volt mind közül. Szép ruha, elegancia, zene, tánc, csinos lányok. Nekem ez volt az első bálom személy szerint, de azóta rendszeresen járok bálozni. Megannyi különböző táncra volt lehetőség, de tanítottak közösségi táncokat is. Volt lehetőség társasozni, vagy beszélgetni azoknak, akik pihentek, vagy nem szerettek volna táncolni.
Összességében ez a tábor életem egyik meghatározó élménye volt. Ennek hatására azóta is visszajárok szervezni, és igyekszem, hogy a többi tábor is legalább olyan legyen, mint ez.
Published by