HEGY 2025 Szervezői Jelentkezés űrlap

Idén szervezőnek jelentkezni, az alábbi űrlap kitöltésével lehet. A kérdőív alján szeretnénk, ha csatolnátok egy motivációs levelet. Ebbe a levélbe fejtsd ki, hogy hogyan tudod erősíteni a szervezői gárdát, milyen szuper képességeid, vagy akár korábbi tapasztalataid vannak, melyik feladatra lennél szerinted a legalkalmasabb.

Ha bármilyen egyéb kérdésed lenne a jelentkezéssel kapcsolatban, kérlek ne habozz írni nekünk emailt, vagy keress minket Facebook Messengeren.

Azok, akik először, illetve második alkalommal szerveznek velünk, az űrlap kitöltése mellett egy (kb. 10-15 perces) online interjún is részt kell venniük. Az interjúra az időpontokat az űrlap végén találjátok, válasszatok egyet, amikor gépközelben tudtok lenni. Fontos, hogy a jelentkezés még nem garantálja, hogy felvételt is nyertek a szervezők közé.

Figyelem: a jelentkezést megerősítő e-mail átfutása 24 óra is lehet. Ettől függetlenül, ha sikerült kitölteni a kérdőívet, akkor a jelentkezésedet valószínű elfogadtuk. Ez idő alatt ha kell interjúra is jelentkezned lehetőleg, azt is tedd meg. Amennyiben 24 órán belül nem kapsz visszaigazolást, úgy kérlek írj nekünk a jelentkezes@hittelazegyetemen.hu címre.

Kitöltési Határidő

2025. máricus 28. 23:59

Űrlap lezárásáig hátravan:

00Nap
00Óra
00Perc
00Másodperc


A tábor időpontja: Augusztus. 10-17. (ebben szerepel a szervezői 0. nap és a szervezői zárónap is)

A jelentkezés eredményéről az interjúk lefolyása után, legkésőbb március 30.-án fogunk értesíteni Titeket.

    Kapcsolati információk

    Szakmai információ




    (A női méretek az átlagosnál kisebbek szoktak lenni. Pontos méretekért használd a mellékelt táblákat)

    Típus

    Méret




    size-sheet-women



    size-sheet-unisex


    Munkakör

    Programszervező feladatkörök (munkacsoportok)

    Ismerkedős játékokLelki programok és lelki napVárosi vetélkedőSport programokPróbák Gólyája és ahhoz tartozó programokTábori bál és ahhoz tartozó programokBorkóstolóEgyetemi információk Közösségek bemutatásaZenei szolgálat (főleg lelki programokon)Dekoráció kitalálása, berendezéseKeretmese megalkotásaA bejelölt munkacsoportok közül vállalkozom valamelyik vezetésére!

    Kiscsoport vezetése

    A bejelölt feladatok mellett szívesen vállalok kiscsoportvezetést!

    Logisztikát érintő kérdések




    Szervezési tapasztalat





    Hozzájárulási nyilatkozatok

    Motivációs levél (max. 10 MB)


    Fénykép (max. 10 MB)


    Szervezői Interjúk

    Interjúra mindenképp jelentkezz, akkor is ha már szerveztél HEGY-et.